2009,

sosem felejtelek el: életem első csajozós éve voltál.

Az év eleje még a pasimról szólt, az volt az utolsó jó korszakunk. Január végén, az Ösztrón találkoztam R-val, aki aztán a következő hónapokra szépen beköltözött a fejembe. Kerestem ÖS-on, Angyalkákon, de hiába, eltűnt. Ver(t)em a fejem a falba, hogy miért hagytam ott - biztos voltam benne, hogy direkt adott meg rossz számot.

Tavasszal randiztam egyet A-val, bejött (főleg a kis bolond nevetése), de én neki nem. Áprilisban (a GH filmklubban) láttam először G-t, a sapkás lányt, akitől az első percben kész lettem. Találkoztam K-val, tetszett is pár hétig (én neki nem), de aztán elmúlt, viszont ő mutatta be nyáron E-t, aki az elsőm lett. De még júniusban kavartam kicsit Orsival az Ösztrón, illetve ott bukkant fel újra G. Egy hét múlva randiztam A²-val, aminek folytatása nem lett, csak következménye: másnap, sokadik nekifutásra szakítottam végre a pasimmal.

Júliusban ismertem meg E-t (K révén, ugye), elvesztettem a "lányszüzességem". Augusztus főszereplője ő lett, bár közel nem annyira, mint amennyire ő szerette volna. A hónap végi ÖS-on szedtem fel E²-t, vele utána még találkozgattam, többet akart, vége lett (bár nemcsak azért). Akkoriban sokszor láttam G-t, de nem léptem egyről kettőre. Októberben megtaláltam R-t, egy nappal később írtam neki, mint M. Vele jött össze. C'est la vie. Visszavonultam, el akartam marni, azt hittem, sikerült is. Mikor két hete írt, meglepődtem. Leveleztünk, rögtön meg is hívott szilveszterezni.

Én pedig holnap megyek. Nincs terv, nincs cél, megnézem őket.

R-val és a barátnőjével (meg még pár másik emberrel) töltöm a Szilvesztert.

Következetes-e vagyok?

R barátnője szerint ők most házasságban élnek (forrás: Angyalkák). Egyébként bő két hónapja vannak együtt.
Most ezt egy kicsit nem bírom komolyan venni.


"Ez olyan szép! És olyan leszbikus!"

december

Négy éve ilyenkor az akkori szerelmemet zaklattam, hogy tartsa be, amit ígért (már szakítás után voltunk).

Három éve ilyenkor nyílt ajánlatot tettem a nálam kb húsz évvel idősebb "főnökömnek" a karácsonyi buliban (nem élt vele a hülyéje).

Két éve ilyenkor félreléptem éppen.

Egy éve ilyenkor pedig éppen visszamentem ahhoz, akit egy évvel azelőtt megcsaltam., majd egy héttel később félreléptem megint, de már nem pasival.

Idén? A férfiakat már leszarom, a nők meg éppen engem szarnak le, oké, rendben, nyilván megérdemlem. Az év utolsó éjszakája egy nagy kérdőjel, de terveim szerint továbbépítem a jó híremet.

Boldog karácsonyt, angyalkáim! :)

Most meg úgy tűnik, lesz itt még R-ezés, szóval jöhet a pofon.
Felbukkant, én meg... áhh, nem is merem leírni.


Nem bírok nem flörtölni vele. Ez baj. (És az a legnagyobb baj, hogy valójában azt képzelem, hogy ez nem baj.)

Hidd el, csaj, nem a te hibád.

Nem te tehetsz róla, hogy én nem szeretem, ha valaki fel akar szedni. És arról sem, ha engem nem érdekel ismeretségünk első öt percében, hogy mi az életcélod. Arról sem, ha engem nem nyer meg, hogy te elítéled, ha valaki az Angyalkákon (bárhol) csak szexet keres. Arról sem te tehetsz, hogy én már nem szeretek a múltamról beszélni. Az pedig végképp nem a te hibád, hogy tizenkét évvel fiatalabb vagy nálam. Nagyon kedves, hogy 22-nek néztél, de tévedtél kilenc évet. Fiatalság, bolondság.

Nem a te hibád, hogy felkértél táncolni. Az sem, hogy átöleltél. Hogy viszonoztam a csókod. Viszont volt egy pont, mikor figyelned kellett volna, emlékszel? Megkérdezted, tetszel-e nekem, és én azt feleltem - bevallom, gyáván -, hogy nem tudom. De tudjuk be annak az óvatlanságod, hogy már ittál. Hogy késő volt. Hogy tizenkilenc éves vagy.

Most már mindegy. Nem sajnálom, hogy leléptem, mikor te kimentél a mosdóba.  Mindkettőnknek így az egyszerűbb.

De hidd el, nem a te hibád.

Ha még egyszer számra (és/vagy billentyűzetre) veszem R. nevét, üssetek meg. De baromi durván.

Óhogyazaz... 

Képtelen vagyok bárkinek is írni/válaszolni Angyalkákon, ami a "helyszínt" tekintve lehet, hogy nem akkora baj, de attól tartok, hogy egy jóval normálisabb társkeresőn is hasonló lenne a helyzet.

Csak tudnám, miért hiszem azt erről a nőszemélyről, hogy minimum ő Kate Moenning...

Szóval álldogált még egy ideig a fal mellett, majd a csaja behúzta a táncterembe. Éreztem Képzeltem némi disszonanciát a jelenetbe, de próbáltam nem törődni vele. Úgyis mindegy...

Ez a két nő* kicsinál engem.

*G. és R. 

Elmondtam, milyen fent, most elmesélem, milyen lent.

Lementem Zsuval Glambe, mert annyira látni akarta. Én nagyjából arra számítottam, mint ami volt, mínusz G.

Először a csaja tűnt fel, aztán ő. Egy pohár bor a kezében, az imádnivaló mosoly az arcán. Jól van, láttam én egy hete is, igaz, csak pár percre, ma is túlélem. Csak az a baj ilyenkor, hogy megszűnik más létezni. Hiába nézegettem én előtte más helyes csajokat, ha ő megjelenik, számomra kiürül a táncparkett, csak én vagyok és ő (plusz a rá csimpaszkodó nője).

Kimegyünk a "folyosóra" Zsuval, leülünk. A teremből olcsó diszkózene morajlik. G is kijön, egyedül, megáll a fal mellett, nekidől, lehajtja a fejét, komótosan rágyújt. Érzem a fülemben a saját vérem, még az ócska tuctucot is elnyomja a dübörgése. Ha kimennél a mosdóba, útközben odaléphetnél hozzá... Elindulok. Megremeg a lábam, de megyek tovább. Aztán megállok. Előtte.

- Jól vagy? - tátogom neki a hangzavarban.

A mosoly most rám villan. Kezével mutatja a mindenki által jól ismert jelet: minden oké. Bólintok. A forró hullám a mosdóig kísér.

Ma azért leizzadtam kissé.

Anyukám ugyanis megkérdezte, hogy a nagymamám odaadhatja-e a telefonszámomat a volt szomszéd (Pesten élő) unokájának. Valami velem egykorú komoly fiúról van szó, aki nem talál magának barátnőt. Szegény...  A nyelvem hegyén volt, hogy én meg egy komolytalan nő vagyok, és én sem találok magamnak barátnőt, bár én annyira nem is keresek, elég lenne szimplán egy helyes csaj is, akivel dughatok, de inkább csöndben maradtam. Anyukámmal régóta nem vagyok olyan bizalmas viszonyban, hogy az ilyen jellegű információkat megosszam vele. Utána elkezdett faggatni, hogy van-e valakim, illetve hogy alakul-e valami. Sajnos ezt mostanság egyre gyakrabban előhozza, gyanús neki ez a nagy csönd.

Valószínűleg nemsokára ki fog törni a balhé...

Mivel egyszerűen nincs más megoldás, sem B lehetőség, el kell távolítani. Ne akarjon kávézni, csevegni, barátkozni se - soha többé. Forduljon el teljesen. Szarjon le.

Erre a legegyszerűbb csatorna a Facebook lesz természetesen: az én cinikus hozzászólásaim túl kemények az ő kis idealista lelkének... Kurvaélet, nah. 

Sejtszinten vágyom rá.

De sebaj, majd elmúlik.

Nagyon szeretném látni. Épp ezért nem fogom.

She rocked my world.

Végtelenül önző. Akárcsak én.

Minden héten meg kell piszkálnia. Hiába higgadok le, hiába kezd halványulni az "emléke", bedob valamit. Lehet az egy egyszerű 'hogy vagy?' is - bár ma továbblépett, mert találkozni akar velem (barátian kávézni) -, nekem rögtön a fejembe tódul a vér. Érzem a hatalmát felettem, én pedig el akarom tőle venni, mert nem érdemli meg.

Letiltva - megint.

Nem szóltam neki arról, hogy írt nekem a csaja tegnap. Azt sem érdemli meg. 

Tessék mondani, mit kellene gondolnom, ha annak a csajnak a barátnője ír nekem ismerkedős "statit" az Angyalkákon, aki nagyon bejött nekem, csak ugye.

Minden nő ribanc, azt.

Kiállhatatlan.

Ilyen vagyok magamnak és a barátaimnak, ha valakibe belezúgtam. Miért nem ír, miért nem hív, miért mondta ezt, miért nem mondta azt, miért nem válaszol rögtön. Talán az utóbbi miatt őrülök meg leginkább, pláne ha látom, hogy online mocorog több fórumon is. Úgy... erre van ideje, rám meg nincs. Ennyire vagyok fontos neki. Az önértékelésem darabokban, és mindenből azt olvasom ki, hogy nem akar tőlem semmit, legfeljebb egy kis vért szívni.

Örök csapda. Mert lehet, hogy valóban így van. Mert önmagamból indulok ki. Én így viselkedem azzal, aki nem igazán érdekel. Például nem válaszolok, vagy csak jóval később. Úgy érzem, tudok olvasni a jelekből. Muszáj, mert annál szánalmasabb kevés dolog van, mint mikor valaki minden alap nélkül reménykedik, és képtelen szembenézni a ténnyel, hogy nem kell a másiknak (eléggé).

De az is lehet, hogy érdeklem, csak én magam bizonytalanítom el a hűvösségemmel. Mert a másik felé nincs hiszti. Nincs olyan, hogy mért nem hívtál, mért nem válaszoltál rögtön, miért nem mondtad ezt vagy azt. Odafele megy a megértés. Az elfogadás. A másik akaratának és döntésének maximális elfogadása. Pláne ha van valakije. Az a másik kell? Rendben. Ma a másikkal leszel? Jó, akkor majd holnap sörözünk. Akkor is? Hát akkor majd holnapután vagy jövő héten. Itt sem vagyok, ha úgy akarod. Önmagam vágnám pofán, ha bármi rosszat mondanék a másikról. Mindezt azért, mert én is ezt várom el. Hogy tiszteljék a döntésem. Vegyenek emberszámba. Csupa ilyen blőd dolgot...

...

Három közeli barátom szajkózza, hogy hajtsak rá. Én pedig nem értem, hogy mire föl, mikor van valakije. Egy hete elmondtam neki, hogyan érzek. Azóta is a másikkal van. Ennyi.

Most éppen ott tartok, hogy kár volt bármit válaszolni neki.

Ma írt. Hogy nem szereti ő ezt, hogy mi nem beszélünk.

Jah, én meg azt nem szeretem, hogy nem bennem velem tölti az éjszakáit.

Persze gyáva vagyok, és nem ezt válaszoltam neki...

A tegnap esti Ösztró erős déja-vu: pont ilyen volt a tavaszom. Úgy tűnik, ez a lány újra betett a csajozási potenciámnak/szerencsémnek/karmámnak/bármimnek.

Passzív maradok, másnak úgysincs értelme most.

...

nemangyal üzenete: akkor én most eltűnök egy kicsit, minden jót!
R üzenete: de pill
R üzenete: hova tűnsz el?
nemangyal üzenete: az életedből
R üzenete: ne! ez így teljesen fölösleges
nemangyal üzenete: ?
R üzenete: én nem szeretném
nemangyal üzenete: írtam, hogy nem vagyok mazochista
R üzenete: de ha te igen, akkor azt elfogadom
nemangyal üzenete: én sem szeretnék, csak ez így nem vezet sehova
R üzenete: nem tudok mit mondani erre
R üzenete: mert csak önző verzióm van
R üzenete: mindig csak az van
nemangyal üzenete: tudom
nemangyal üzenete: nekem is
nemangyal üzenete: azért tűnök el egy időre
R üzenete: az önző verzióm pedig az, hogy ne menjél te sehová
R üzenete: jó
R üzenete: értem
R üzenete: ahogy neked jó
nemangyal üzenete: nem jó
nemangyal üzenete: csak kisebb rossz

...

R üzenete: semmire se mentél volna velem
nemangyal üzenete: jah, ha úgyis mindegy lett volna, M. ide vagy oda...
R üzenete: nem így gondoltam
R üzenete: természetesen nem
nemangyal üzenete: hanem?
R üzenete: hanem hogy ha megismersz jobban , akkor rájössz
R üzenete: mert neked egy olyasvalakire van szükséged
R üzenete: aki sokkal tapasztaltabb, magabiztosabb
nemangyal üzenete: én tudom, h mire van szükségem
nemangyal üzenete: és ezt te rosszul hiszed
R üzenete: lehet, hogy tévedek, de így gondolom
nemangyal üzenete: tévedsz
R üzenete: valaki, aki magával ragad, meg ki tud rántani a rosszkedvedből
R üzenete: ilyesmi
nemangyal üzenete: továbbra is szeretném én eldönteni, kire van szükségem
R üzenete: természetesen
R üzenete: elnézést kérek
nemangyal üzenete: nem vagyok mindig ilyen rosszkedvű
nemangyal üzenete: ez az őszi dolog elmúlik nemsoká
nemangyal üzenete: már én magam unom :)

....

R üzenete: akkor most mi legyen?
nemangyal üzenete: hogyhogy?
nemangyal üzenete: nyilván elfogadom, hogy vele vagy
nemangyal üzenete: egyelőre, amíg "lenyugszom", háttérbe húzódom
R üzenete: jó

Egy hete zajlik a csiki-csuki, erősen vesztésre állok, ami belefér, de azt már nem hagyom, hogy fel is mossák velem a pályát. Olyan vagyok, hogy ha labda híján már az én bőrömre megy a játék, akkor otthagyok csapot-papot, játsszál magadban, kislányom, szép volt, jó volt, elég volt, ha mégis kell valami, csöngess fel, tudod a címem, és akkor esetleg meggondolom, hogy belekezdek-e egy új játékba veled.

Ne cicázzon velem, egy kicsit se, mert momentán vagyok olyan szánalmas lelkiállapotban, hogy bedőljek neki. Pláne ne mondjon olyat, még viccből se, hogy lejön velem Szegedre halászlevezni.

Persze én vagyok a hülye, hogy beszélek vele, holott.

Á, kár belé.

 Ne kishitűség, ne bizonytalanság, most ne, kicsit ne még, kérlek, kérlek titeket.

Találkoztam vele, 9 hónap után újra.

És nagyon. Nem véletlenül járt a fejemben sokáig. Hogy megtalálom. És ilyen lesz, mint amilyen.

Akkor most az van, hogy ringbe szállok érte.

Pedig nem is gondoltam rá sokat mostanában... de ahogy megláttam, fejembe tódult a vér. Megszédültem. Képtelen voltam levenni róla a szemem.

Olyan a mosolya, mint Claire Danes-nek.

Fogalma sincs, ki vagyok, és nem is érdekli. Annyira szánalmas vagyok. 

Táncolunk, megcsókol, falhoz nyomom, falhoz nyom. Ujjaim a nyakán, a kulcscsontján játszanak, a hajába túrnak. Tetszik, mégsem kívánom meg, és ettől megijedek. Csak azt érzem, hogy szabadulnom kell.

- Mennem kell, szia.

Jön utánam.

- Kikísérjelek?

- Ne.

Ruhatár, pulcsi, kabát, sál. Akkor már érzem, hogy ez nagy hiba volt, megyek vissza. Ott ül a folyosón, cigizik. Látszik, hogy nem érti. Leülök mellé.

- Elkérhetem a számod?

Megadja.

- Majd hívlak.

Komolyan mondom. Másnap keresem. Nem ő van a vonal másik végén.

Ez februárban történt. Utána sokáig járt még a fejemben, kerestem a bulikon, de többet nem láttam.

Három napja levelezünk. Ma reggel derült ki, hogy mi már ismerjük egymást.

Még a végén azt fogom hinni, hogy ez valami jel, hogy újra az utamba került. Holott ez is csak azt mutatja, mennyire belterjes és kicsi ez a közösség... 

Végül mindegyik meggyőzi magát, hogy nem kell velem olyan szigorúnak lenni. Pedig így soha nem tanulom meg, hogy nem lehet kidobósat játszani emberi fejekkel.

Nem vagyok jó ember.
Mióta nem? És miért? Így születtem, vagy kisiklottam? És mikor?

Visszavonuljak?

Először észre sem vettem, annyira vártam a néhasapkábanérkezőt. Ő nem jött, É. pedig mellém csapódott - vagy én mellé, már nem is érdekes. Elmondta  a történetét és az álmait. Ő is meghallgatta az enyémet. Nagyon különbözünk, de hát olyan kis aranyos mosolya van...

Vadászösztönből hívtam el a héten, de maradtam a magaslesen. Figyelem, elfogadom, nem érintem.

De már érzi magán a tekintetem.

Nem, most nem volt rajta sapka.

Igen, minden sejtem miatta, érte sajog.

Szeretem nézni, ahogy létezik.

A második lány klasszikus egyéjszakás kaland.

Lemész az Ösztrosokkra, odaköszönsz az ismerősöknek, sóhajtva megállapítod, hogy az a sapkás csaj még mindig baromi helyes, és persze továbbra is közömbös feléd, odamész a többiekhez, köztük ott az "exed", és pár ismeretlen, az egyik kis barna szemüveges, észreveszed, hogy figyel, rámosolyogsz, unod a zenét, aztán mégis jön egy jó szám, táncoltok, közeledik a kis barna, aztán már átöleled, attól fogva nem megy mellőled, elkíséred sört venni, iszod a magadét, megcsókol a pultnál, aztán már csak a szája van, és a dereka, a nyaka selyme, a haja az ujjaid közt, eltelik egy óra, talán másfél, megkérded, leléptek-e, igent mond, látod, hogy erre várt, odaintetek a többieknek, fogja a kezed, beszélgettek, míg hazaértek, hátulról átölel, ahogy nyitod a zárat, a macska az előszobában kajára vár, a lány pedig arra, hogy levetkőztesd.

Már a vastag sötétkék függöny sem tagadhatja le, hogy jön fel a nap. Nem haragszol, ha nem alszom itt? Dehogy bébi, nincs semmi baj. Nézed, ahogy öltözik, elmented a telefonszámát, kéri, hogy csörgesd meg. Az ajtóban visszafordul. Mikor találkozunk? Nem tudom, majd megbeszéljük.

Nem értem, hogy honnan ered nálam az "egyedül hazatérés romantikája".

És nem csak a megérkezés, hanem már az út is felszabadít. Akár péntek délelőtt, ahogy Csepelről, E-től jöttem haza, összekócolt hajjal, az ölelés illatát hordozva magamon - néztem az árnyékom, ahogy halad előttem a járdán, elrejtett a légyszerű napszemüveg, és a végtelen szabadság érzete éppúgy megrészegített, mint előtte néhány perccel a reggeli, kapkodó szeretkezésünk összes mozdulata.

Most is vele voltam, egy külvárosi "garden partin", de érezte, hogy ma nem aludnék vele (ahogy két hete nem akarta meglátni ugyanezt, buliból hazajövet), így a Ferenc körútnál váltunk el, onnan jöttem egyedül, és hálával néztem fel az esőre, hogy teljesen átáztatta az ingem, lemosta a fekete szemfestéket, és begöndörítette a kivasalt hajamat - és már tudom, hogy ez nem a nők ellen szól, és nem is a férfiak ellen, ez csakis rólam szól:  én akartam egyedül lenni - és talán most szívesen megdugtam volna E-t (mikor nem?), de a holnapi ébredés egyedül töltött percei elmossák a hiányát.

Lehetne bűntudatom, de képtelen vagyok kicsikarni magamból. Majd ha megszeretek valakit, máshogy lesz, és ha majd ő teszi velem ugyanezt, mert nem szeretett belém, fájni fog, de emlékezni fogok magamra, és akkor talán elfogadom, hogy a viszonzott szerelem az élet egyik legnagyobb, ritka szerencséje, ami nem adatik meg mindenkinek.

A vágynak nincs határozott tárgya, míg nem vagy szerelmes. 
Mint a kamaszfiú, akinek szinte bármelyik nő jó, prédára lesek mindenhol.

Négy hét ismeretség után elértem, hogy (újra) hetero akar lenni. Pedig tudhatná, hogy a pasik többsége még ilyenebb, mint én.

Nem mintha olyan bonyolult lenne: a régi nevemmel könnyen megtalálható és beazonosítható voltam, ami részben az én hibám, hiszen túl sok helyen használom már. Ezentúl jobban rejtőznék. Éppen ezért szólok: ha a régi nevem felbukkan bárkinek a kommentjében, törlöm.

És miért "nemangyal"? Csak. Úgy tűnik, jelenleg csak valami ellenében tudom meghatározni magam... bla bla bla. Szóval az ékezetes és a nem magyar szavakat kizártam (így nem lettem "márnemangyal" vagy "nomoreangel"), tulajdonnevet nem akartam, azaz megfelelőt sehogyse találtam, szóval lett ez. Legfeljebb majd ezt is lecserélem, ha újra angyalka leszek.

Kellett ez nekem? - kérdem magamtól az üres bejegyzésszerkesztő előtt küszködve. Mi lenne, ha egyszerűen csak nem gondolnék az írásra. Ha hagynám, hogy egyedül az emlékezetem őrizze a napjaimat. Ami kiesik, az hadd menjen. Biztos nem véletlenül felejtek el olyan sok mindent.

Mindegy, most már belekezdtem. Azaz újra. Majd ha lesz kedvem, azt is megírom, miért jöttem át.