nemangyal

Táncolunk, megcsókol, falhoz nyomom, falhoz nyom. Ujjaim a nyakán, a kulcscsontján játszanak, a hajába túrnak. Tetszik, mégsem kívánom meg, és ettől megijedek. Csak azt érzem, hogy szabadulnom kell.

- Mennem kell, szia.

Jön utánam.

- Kikísérjelek?

- Ne.

Ruhatár, pulcsi, kabát, sál. Akkor már érzem, hogy ez nagy hiba volt, megyek vissza. Ott ül a folyosón, cigizik. Látszik, hogy nem érti. Leülök mellé.

- Elkérhetem a számod?

Megadja.

- Majd hívlak.

Komolyan mondom. Másnap keresem. Nem ő van a vonal másik végén.

Ez februárban történt. Utána sokáig járt még a fejemben, kerestem a bulikon, de többet nem láttam.

Három napja levelezünk. Ma reggel derült ki, hogy mi már ismerjük egymást.

Még a végén azt fogom hinni, hogy ez valami jel, hogy újra az utamba került. Holott ez is csak azt mutatja, mennyire belterjes és kicsi ez a közösség...