még soha ilyen boldogtalan nem voltam ebben a kapcsolatban, mint az elmúlt pár hónapban, pláne hétben - a fizikai távolság már eltörpül az érzelmihez képest

a türelmem és megértésem utolsó morzsáit élem fel, ő pedig már hazudni sem hajlandó, hogy minden rendben lesz

talán hullámvölgy, talán a lejtő teteje

mikor elkezd hatni a Xanax, enyhítve a görcsöt a gyomromban és csitítva a szélvihart a fejemben: ez okozza a legnagyobb örömet mostanában

folyton a rák különféle fajtáitól rettegek, holott most szállították be a második női felmenőmet a pszichiátriára, és egy harmadiknak is már rég ott kellene lennie 

paranoid dühöngő őrültek leszármazottja vagyok

nah ha valakihez nincs türelmem, mikor rossz passzban vagyok, az az anyám.

biztos jót akar a hozzászólásaival, csak nem látszik.

Nem szabadna két hónapra egyedül hagynia a gondolataimmal, ki tudja, merre fognak kanyarodni.